2013. május 9., csütörtök

Mire Jó a brokkoli?



 A brokkoli igazi multivitamin és multi-ásványianyag bomba.



A brokkoli igazi multivitamin és multi-ásványianyag bomba: jelentős mennyiségű A-, C-, E- és B-vitamint tartalmaz, a benne lévő kalcium pedig erősíti a csontozatot. Sok benne a magnézium és a kálium, béta-karotin tartalmánál fogva pedig jótékonyan hat a szemre, a bőrre és az idegrendszerre is. Nyomelemek közül nagyobb mennyiségben a vérképzésben szerepet játszó vas, és a fertőzések ellen ható szelén található meg benne.





A tudósok úgy tartják, hogy az anyag, ami a brokkoli szívre és érrendszerre gyakorolt jótékony hatását eredményezi, a sulforaphane.


Az olyan zöldségekről, mint amilyen a brokkoli, a kelbimbó vagy a káposzta, már korábban is észrevették, hogy csökkentik a szívrohamok kockázatát. A cukorbetegek esetében megnő a szív- és érrendszeri, valamint más egészségügyi problémák kockázata is, mint például a veseproblémáké. 

A sulforaphane viszont aktiválja az nrf2 elnevezésű proteint, ami képes megvédeni a nyirok- és vérereket, és csökkenteni a savszintet a testben. Paul Thornalley professzor szerint: "Kutatási eredményeink arra engednek következtetni, hogy az olyan anyagok, mint a brokkoliban található sulforaphane, segítséget nyújthat a cukorbetegeknél kialakuló érrendszeri problémák megelőzésében.
Még azt is hozzáfűzte, hogy fontos lenne a jövőben nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy minél több brokkoli, kelbimbó és káposzta legyen a cukorbetegek étlapján. "Hisszük, hogy jót fog tenni nekik."


Dr. Robert O. Young a következőket írta:


"A brokkoliban található sulforaphane egy nagyon erős savlekötő, illetve lúgosító anyag, ami védi a vért, a vérereket és számos más, létfenntartó szervet. A brokkoli az egyik leghatásosabb öregedést gátló zöldség!"


A brokkoliban található sulforaphane egy nagyon hatékony antioxidáns tápanyag. Védi a sejtjeinket a szabad gyökök károsító hatásaival szemben. Az antioxidánsok ellensúlyozzák az úgynevezett szabad gyökök egészségünket károsító hatását. Anyagcserénk folyamatosan termel szabad gyököket, illetve ezeket a szennyezett levegőben lévő részecskék útján is belélegezzük. A szabad gyökök erősen oxidálnak, ettől károsodnak a sejtjeink. A szabad gyökök ezért megbetegítenek, öregítenek, ezt szervezetünk különböző antioxidáns eljárásokkal igyekszik ellensúlyozni.

Sulforaphane a brokkolin kívül a karfiolban és a káposztában - és más káposztafélékben - is található, de legnagyobb mennyiségben a friss brokkoliban fordul elő. Az lenne a legideálisabb, ha mindenki friss zöldség formájában jutna hozzá ehhez a fontos antioxidáns tápanyaghoz. De ha ezt nem tudja megtenni, nagyszerű megoldást jelent a brokkoli kivonat kapszula.

 

Ismerjük meg! 


A brokkoli (Brassica oleracea) vagy spárgakel a keresztesvirágúak családjába tartozik, neve is mutatja, hogy káposztafélével (Brassicaceae) van dolgunk. A brokkoli név olasz eredetű, jelentése káposztabimbó. Mintegy harminc fajtája ismert.

A tavasszal vetett zöldségnövény élénk, haragoszöld hajtásain fejlődnek ki a virágrózsák. Vannak világos, sőt fehéres változatai is. Attól függően, hogy milyen tenyészidejű fajtáról van szó, 40-100 nap alatt jelenik meg a virágrózsa. A virágzatban lazán álló virágok külön-külön száron helyezkednek el. A karfiolhoz hasonlóan a brokkolinak is a virágát fogyasztjuk, és a virágokat tartó szárakat. Kevesebben tudják, hogy a virágzatot körülzáró levelek közül a zsenge, belső levelek is felhasználhatók étkezési célokra. A fogyasztásra alkalmas virágzat 250-700 g-ot tesz ki. A virágrózsákat bimbós állapotban 10-15 cm-es szárral szedik le. Főhajtása a legfinomabb, az ennek kivágása után hajtott oldalhajtás valamivel kisebb élvezeti értéket nyújt.

Nálunk még kevésbé ismert, de a világon esztétikus zöld színe és egyéb kedvező tulajdonságai miatt, például, hogy egy tőről a virágrózsa többször is szüretelhető, már megelőzte a karfiolt, mind a termőterületet, mind a felhasználást tekintve. Hidegtűrőbb, mint a többi káposztaféle vagy a kelbimbó. Szezonja őszre és a tél elejére esik.

h i r d e t é s


Miért jó?


A brokkoli számos értékes tápanyagot hordoz, ráadásul a többi káposztafélénél könnyebben emészthető formában. 100 g főtt brokkoli 20-30 kcal, illetve 90-120 kJ energiát hordoz. Zsírtartalma mindössze 0,2 g, emészthető szénhidrátja 2 g, fehérjéje 2-3 g, és 3-4 g növényi rostot tartalmaz, a nyers zöldség ezen értékeknél valamivel többet.

Ásványi anyagai közül említésre máltó a kálium (300 mg fölött), a kalcium (100 mg körül), a magnézium, nátrium, a vas, a cink és a foszfor. A főtt brokkoliban már nincs meg a nyers növény A-vitaminja, de mintegy 90 mg C-vitamint tartalmaz. A nyers növényben B1-, B2-, B6-vitamin és E-vitamin is kimutatható, valamint az A-vitamin provitaminja, a karotin. Gazdag növényi flavonoidokban, indolokban és izotiocianátokban.

Kutatások bizonyítják, hogy a brokkolinak a többi káposztafélével együtt jelentős szerepe van a rákos megbetegedések kialakulását megakadályozó étrendben. A kemopreventív anyagok képesek megelőzni, megállítani, illetve akár visszafordítani a daganatok kialakulását. Többek között a brokkoliban megtalálható az a szulforafan nevű anyag is, ami állatkísérletekben már bizonyított. Ez az ún. kemopreventív molekula segíti a szervezetnek a daganatos sejtek elpusztítását célzó természetes folyamatainak beindulását, a programozott sejthalálnak nevezett jelenséget. Ezen kívül a szervezet méregtelenítésében fontos enzimek működését is támogatja, s ezáltal hamarabb eltűnnek a szervezetből a rákkeltő anyagok, továbbá lassítja az öregedést.

Eddig a végbél-, hólyag, a prosztatarák, egyes - főként női - daganatok és az áttétképződés megelőzésében játszott szerepét vizsgálták. A férfiaknak jó szívvel tanácsolható, hogy hetente legalább egyszer egyenek karfiolt vagy brokkolit. A nőknek nem kevésbé! A brokkoliban található, ún. indolok közül az indol-3-karbinollal végeztek kísérleteket, s kiderült, hogy inaktivál egy tumornövekedést serkentő ösztrogénszármazékot, a 4-hidroxi-ösztront. Így különösen az ösztrogénfüggő emlő- és egyéb daganatok esetében játszhat szerepet a rákmegelőzésben. A brokkoli anyagai az áttétképződés esélyét is csökkentették.

A brokkoliban bőségesen található kampferol a petefészekrák kialakulását gátolja.
A brokkoli szulforafanja a gyomorfekély kialakulásának főbűnösét, a Helicobacter pylorit is segít visszaszorítani. Gastritis ellen napi 100 g brokkolit volna érdemes felírni.
Alighanem, számtalan jótékony egészségügyi hatás bújik még meg a növényben, melyek felkutatása pusztán idő és pénz kérdése. Még a végén gyógyzöldséggé válik!



Mire jó még a brokkoli?



A brokkoliban található sulforaphane nem csak a rák megelőzésében segít:

  • regenerálja a leégett bőrt
  • csökkenti a sejtkárosító molekulák számát
  • védi a szívet
  • védi a magzatot a rendellenes fejlődéstől
  • aktivizálja az immunrendszert
  • erősíti a csontot
  • védi a szemet
  • a gyomorfekély elleni küzdelem élharcosa
  • méregtelenít 
  • Indol-3 carbinol hatóanyagot tartalmaz.


A brokkoli kapszulás kiszerelésben megtalálható a >>BROCCILIVE PLUS<< termékben. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése